Böjti szelek és Márquez

Igaz, hogy nincsenek rendszeres bejegyzéseim a blogban, kérdezhetnék egyesek, hogy akkor minek is nyitottam? Hááááát… eleinte úgy gondoltam, lesz rá időm. De rájöttem, hogy nem is annyira idő, meg ihlet kérdése (sic!!!!) a dolog, hanem az, hogy tulajdonképpen nics, amiért kiteregessek mindent az életemről; azért nevezik MAGÁNnak…. ellenben vannak olyan dolgok, amikről szeretnék írni, sőt, már ha írok, az az érzésem is támad, hogy színvonalas kell legyen. Ez persze nem mindig sikerül, nem is lehet örökké színvonalasan kiírni valamit magunkból. Ráádásul egy másik célom is volt: nem annyira magamról írni, mint összegyűjteni sok-sok értékes (legalábbis általam annak tartott) művet, részletet és azt a nagyközönségnek felajánlani, hátha a ma számítógép előtt kucorgó embere is hajlandó tudomást szerezni róluk.

Ma tehát megint kedvem támadt írni. Nem lesz színvonalas :p Csupán egy kiemelt idézetre fókuszálnék, no meg arra a könyvre, amit napok óta olvasgatok. A Száz év magányról van szó. Azt a részt emelném ki, mely a liberálisok és konzervatívok harcára koncentrál, ahogyan a mindentől távol eső Macondóba betör a háború, az álnokság, az álszenteskedés és a bujálkodás.

Mintha Rousseau-t hallanám, akinek tökéletes, vademberhez méltó világába befészkeli magát az állam alkotta törvény és ezáltal minden negatív életérzés. Volt pár ismerősőm, barátom (mondhatni), akiben ugyanezt az ál-érzületet fedezhettem fel. Macondó városába bekerül Fernanda, aki a konzervatívok ideálja lehetne, egy elkényeztetett, de jól nevelt lány, akit apácák oktattak, minden lépése ima mellett telt el, az étkezést csakhogy nem szentmise stílű liturgia előzte meg és az egész lakást szinte kriptává formálta. Emellett a rideg szentségteljes életmód mellett másokkal osztozott férjén, ugyanakkor a hazugság hálója ölelte körül életét, senki sem tudott meg semmit származásáról, addigi életéről. Gazdag kisasszonynak adta ki magát, és mindig a pompa, a könnyű életmód híve volt. Csupán anyósának volt bátorsága kimondani róla az igazat.

Az igazság pedig nagyon sokszor fáj. Nem akartam, hogy fájjon, amikor elmondtam és valószínű, nem is fájt, csak a büszkeség és sértettség könnyei gördültek végig az arcokon. De az álszenteskedést nem ál-hatom. Ursula sem álhatta. Egy megjegyzésében áll mondanivalóm lényege, melyet menyéhez intézett:

– …neked még a seggedből is böjti szelek fújnak.

Reklámok
Kategória: Olvasnivaló, Szösszenet
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s