Végek és nyugalmak

Az utolsó pontot tettük ki beszélgetésünk végén. Te talán tudtad, hogy az utolsót. Én reméltem. De tudatlanságom fátyla alatt még vártam. Tulajdonképpen kíváncsi voltam. Nem háborogtam, nem fájt. Nem akartam semmit, csupán a bizonyosság biztonságát. Vártam napokat s a csend egyre jobban közelebb vitt az igazsághoz. Féltél és gyáva voltál.

Mit várhattam el egy olyan embertől, akinek egész élete délibáb, melybe nemcsak másokat, de önmagát is becsapva vakon hisz? Eldöntöttem: az utolsó nap. Ma éjfélkor lezárul a múlt. Megint életem egyik leghosszabb napját kell megéljem. Mert valahányszor egy szakaszt lezárunk nyílván úgy érezzük, ez volt életünk legnehezebb és egyben leghosszabb pillanata. Erre készültem fel aznap is.

Egy átalvatlan éjszaka után készülődtem reggel iskolába. Morgolódva csapkodtam arcomra a vizet, tudtam: nem lesz ma jó kedvem és ezt a gyerekek is érezni fogják. Remélni mertem, hogy nem kerülök semmiféle konfliktushelyzetbe, így nem fogok kiborulni talán. Végigpörgettem a napi anyagot. Beszélünk a képességekről, az üzleti erkölcsről és politikafilozófiáról. Ez sem lesz érdekes. Aztán azon kezdtem el törni a fejem, hogy még mihez kezdhetnék azzal a kevés szabadidőmmel, mert akkor talán hamarabb jön el az este. Elmegyek színházba-gondoltam. Fel is hívtam minden ismerősömet. Persze, gondolhattam volna, hogy hétközben mindenkinek akad egyéb tevékenysége. Sétálva, gyalog mentem haza. Szeretem, mert ilyenkor megint el lehet gondolkodni mindenfélén, közben bámulni a kirakatok fényét, az utcán sétáló tömeget. Játszani is szoktam. Találomra rámosolygok egy-egy idegenre. Figyelem a grimaszokat, ahogy összesúgnak a szerelmesek, a gördeszkázó gyermekek zaját, a tömegközlekedés esztelenségeit. Hazaértem. Nem voltam túlzottan éhes, gondoltam, kihagyom az ebédnek szánt maradékokat, amit a család félretett. Újabb hírek után érdeklődtem, de semmi. Elvonultam. Szobám magánya mindig feloldozza valamennyire a görcsös félelmeket. Még gitározni se volt kedvem.

Egy hét telt el és csak arra az egy megígért telefonhívásra vártam. S bár volt egy  olyan előérzetem már az elején, hogy ez is csupa áltatás lesz, nem nyugodtam bele végérvényesen. Dühösen és féligmeddig értetlenül lapozgattam József Attilát. Kimentem vizet inni minden félórában. Zavart a ketyegő óra zaja, a csapból csepegő cseppek. E-maileket, bulvársajtót olvastam, órákig bolyongtam az internet adta szórakoztató lehetőségek között, hogy teljenek a percek, legyen éjfél. Végső következtetést akartam levonni rólad, hogy továbbléphessek és kimondhassam a már rég meghozott, de félve elhallgatott döntésemet. Keserű szájízzel gondoltam vissza azokra a pillanatokra, amelyek emlékezetesek maradhattak volna. De még azoknak a szépségét is elhomályosította a kényszeredett várakozás, a tévedésem felismerése, a csalódottságérzet. Mert igen, csalódtam benned barátom és vártam arra a pillanatra, amikor megcsörren a telefon és az az egy hívás megváltoztat mindent. És igen, csalódtam benned is, vártam tőled is, hogy jelentkezz, meg tőled, tőled és tőled. Egyikötöktől azt vártam, hogy elnézést kérjen, másiktól, hogy azt mondja nem megy el és mindig hosszú napokat, órákat várunk egy-egy mondatra, mely megszünteti a megállt időt, az óra ketyegését, a papírhoz érintett toll sercegését, a madarak idegrezegtető károgását és a nap bosszantóan fénylő sugarait.

Ezalkalommal tőled vártam hírt. Ugyanúgy, ingerülten sürögtem-forogtam egész nap. Talán féltem. Nem, nem attól, hogy megint elvesztek valakit, aki része volt az életemnek, hanem attól, hogy most leszámolok veled és valamikor újra megjelensz. Féltem attól, hogy a jelenlegi düh végül ellenségemmé tesz, attól, hogy majd elkerüllek az utcán és hogy az átélt tapasztalatok szkeptikusabbá tesznek mindenki mással szemben. Az óra meg csak tiktakolt tovább, mígnem este lett. Hát nem hívtál. Még egy éjjelt azért félálomban töltöttem el, fel-fel rezzenve egy kutyaugatásra vagy az ablakom előtt elhaladó kocsik fényére. Aztán minden elcsendesült. És szabadnak éreztem magam. Boldognak. És megkönnyebbültnek.

Advertisements
Kategória: Olvasnivaló, Szösszenet
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s