Levél 16

Ismét rég nem írtam, de hát így jár az, aki sokat utazik :p Nem igazán volt időm ezzel foglalkozni, jobban mondva amikor lett volna, akkor inkább pihentem. De megpróbálom összefoglalni az utóbbi hetek történéseit.

Karácsony előtt egy nagyon hangulatos, barátnős, beszélgetős vacsorán vettem részt Á. barátnőmnél, ahova járt az angyal is és sok-sok finomságot hozott, többek között egy ötletet: valami egyedit se lenne rossz alkotni a mindenféle vásárolt karácsonyi ajándék mellé. Ezért néhány dobozkát készítettem, kifestettem/rajzoltam, amibe különböző ajándékok kerültek. Természetesen mindez könyvtárazás után történt, úgy éjfélbe nyúlóan, viszont nem is éreztem a fáradtságot, annyira jól esett maga a tevékenykedés. A rokonlátogatást gyorsan megejtettem, mielőtt haza indultam, hiszen már rég láttam őket is, így egy kellemes estét tölthettem velük. Karácsony napján dél körül értem haza, este már együtt mehetett a család templomba. Mindig eszembe jutnak ilyenkor a gyerekkorombeli templomtúrák (már csak kocsmatúrákra járok :p ), amikor a három Irisz telepi templomot végigjártam mamával, szomszéd nénivel stb. mindenhol elszavalva egy verset. A sok szép ajándék és jókívánságot tartalmazó sms közül kiemelnék egy különlegeset, mi szerint M. barátnőm kisfiának az angyalka fogat hozott :p ez volt a leghumorosabb és egyben a legértékesebb, pontosan azért, mert G.ről volt szó, akinek ez az első karácsonya és, akit 27-én kereszteltek (M., köszönöm, hogy ott lehettem).

S már, ha gyerekekről beszélünk, nem hagyhatom ki, hogy elmeséljem, mennyire feltöltött, hogy meglátogathattam E. barátnőméket és a keresztfiam. Egy tünemény az a gyerek, egész nap csak kacag (na jó, kivéve mikor éhes, álmos és megunta a háton fekvést). Hízott a májam, mert viszonylag jól tudom pótolni E.-t, szeret ám a keresztfiam :p (vajon azért, mert a barna lányok vonzzák? 😀 ) ami azt jelenti, hogy szívesen elmarad majd velem is. Aludni még sajnos nem tudunk együtt, de mire odakerül, hogy nálam háljon nem kell őt ringatni és enni sem csak tejecskét fog. Közben fontos még megjegyeznem, hogy készül egy ház, ami számomra „szanatóriumként” fog működi 😀 értsétek úgy, hogy ide fogok járni pihenni. Nagy-nagy terasszal a diófa alatt (vagy ehhez hasonló) és olyan szépen fogok mosolyogni a komámnak, hogy talán hintát is fog valamerre szerelni. Bort nem kell vigyek, az van bőven, talán egy szál cigit.

De komolyabbra fordítva a szót, szakmai szempontból is feltöltődtem, míg otthon voltam. Számos ötletem született, melyeket sikerült megbeszélni E.P.-el, úgyhogy megújult erővel tértem vissza, máris olvasok ezerrel s egy jó ideig nem megyek még haza (csak látogatóba 😉 ). Egyre több ismerőssel gazdagodok, pár napja valami írekkel haverkodtam össze, aminek rettentően örvendek, hiszen gyakorolhatom az angolt, s ha nagyon megerőltetem magam, a németet is, mert az egyik német származású.

Nos, még mielőtt befejezem, arra illene reflektálnom, milyen volt az elmúlt évem, hiszen ez már egy vadiúj esztendő első bejegyzése. Egy angol idézetet fogok parafrazálni, megjegyzéseket írva hozzá.

Köszönet azoknak, akik utálnak ők tesznek erősebbé.

Rengeteget tanultam tőlük, például azt, hogy milyen NEM akarok lenni. Voltak konfliktusaim és volt nehéz periódusom ebben az évben is, ami nem kissé viselt meg, de nélkülük, azt hiszem, nem éreztem volna azt, hogy tettem valamit egy közösségért, magamért, azért hogy az emberek láthassák, mit jelent kiállni egy érdek mellett. Nem lettem volna én, ha nem mondok véleményt, ha csak ülök és hallgatok, ahogy legtöbben teszik féltve az állásukat, a tekintélyüket, a sz…s kis életüket. Még mindig kevesen hiszik el, hogy szólásszabadság van és lehet véleményt nyilvánítani, (persze tudni kell hogyan, milyen formába öntsük) és hogy igen, lehet, sőt ki kell állni a jogaink, saját igazunk mellett. Még akkor is, ha nem mindig győzünk. Mert megerősödünk, mert nem érezzük azt, hogy gyávák vagyunk, s mert jól esik néha olyannak lenni, aki nem követi a nyájszellemet.

Köszönet azoknak, akik szeretnek miattuk oly nagy a szívem.

Mindenki köszönetet érdemel, akit barátomnak nevezek. Ebben az évben is ott voltatok mellettem és nemrég írtam nektek valamit, nem tudom, miért feledkeztem meg róla, de az este megtaláltam és csatolom ide: Barataimnak

Köszönet azoknak, akik elhagytak megmutatták, hogy semmi sem tart örökké.

Azt hiszem, az ember mindenből tanul, még a veszteségeiből is. Egyre inkább világosabb számomra, hogy sokszor rosszul választok, nem a körülmények rosszak. És ilyenkor kiderül, hogy az illető nem az, akinek hittem vagy nem tud azzá lenni, akinek szeretném. (Ezalatt azt értem, hogy a szerepnek nem tud megfelelni, távolról sem azt várom el, hogy a személyiségében történjen gyökeres változás miattam.) Sokszor meg én nem tudok megfelelni. Egy biztos: ha valaki menni akar és a változtatás akaratának szikrája sincs meg benne, gondolván, hogy minden magától jön, minden magától kellene megoldódjon és nem látja át egyáltalán a kapcsolatot, azt el kell engedni. (lásd: No one falls in love by choice, it is by chance. No one stays in love by chance, it is by WORK. And no one falls out of love by chance, it is by CHOICE. 🙂 )

Köszönet azoknak, akik maradtak megmutatták az igaz barátság jelentőségét.

Akik örökösen öntudatlanul is bizonyítottak, azoknak nem kell dicshimnuszt zengjek, tudják, hogy mennyire fontosak a számomra.

S el ne feledjük: köszönet azoknak, akik újak az életemben, velük kerek az én világom 🙂

Advertisements
Kategória: Levelek Budapestről, Olvasnivaló | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s