Levél 18

Hadd kezdjem azzal, hogy mennyire jóleső érzés volt mindannyiotokkal beszélni vagy találkozni azalatt a pár nap alatt, míg otthon voltam. Tudom, hogy mindig rohanok és nem tudok elég időt szánni rátok, de a kevesebb is jobb a semminél 😀 Most legalább eléggé jó kifogásom volt a fogorvos meg a vizsga :p Az otthonlét egyik fénypontja az osztálytalálkozó volt. Érdekes, hogy még ennyi idő után is van mit mondjunk egymásnak. A közös emlékek összekötnek és ugyanazzal a jókedvvel tudunk róla beszélni, mint annak előtte. Vicces volt megtudni, hogy ki kinek volt a nagy szerelme, hogy ki milyen csínytevéseket vitt véghez, amiről mindeddig mélyen hallgatott, hogy ki mit szégyellt stb. Úgy döntöttünk, hogy gyakrabban fogjuk megismételni ezeket a találkozásokat, sőt kosarazni is eljárunk, mint a régi szép időkben. Hajrá VIII. A!!!! 😀

Ahányszor otthon vagyok, mindig erőteljesebben érzem, hogy mennyi szeretet vesz körül. Köszi E.nak, hogy bátorított a vizsga előtt és alatt, M.-nek, E.-nek, a keresztfiamnak úgyszintén, O-nak és S-nek, hogy elrángattak a Iulius Mallba filmet nézni, Sz. és K.-nak a színházas délelőttöt, persze R.-nak, amiért oly szépen énekelt a darabban és szórakoztatott minket, L. barátomnak meg a tejbegrízes vacsorát. Soha nem hittem volna, hogy egy férfi főzni fog csak nekem :)) De komolyabbra fordítva a szót, jó volt otthon lenni, jó volt ugyanakkor vissza is jönni.
Amúgy beigazolódott, mint oly sokszor, amit saccoltam valakiről és hadd idézzek a színházas repertoárból egy kedvenc részt, amit minden olyan férfinak szánok, aki p.cs: „Te kis perzsiai agyagedény!” (azaz: köcsög) Felháborodásomat nem csupán az említett tény okozza. Emberek, mi van ezzel a világgal? Körülöttem olyan kapcsolatok mennek tönkre, házasságok és olyan módon, hogy leesik az állam. Tényleg mindenki megbolondult? De ezt a kérdést majd máskor válaszolom meg, ha meg tudom… vagy maradjon költői. Mindenesetre én ma megismerem a pesti Moulin Rouge titkát és állítólag fergeteges bulin fogok részt venni. Hamarosan beszámolok. Mindaddig egy ma hallott „gyöngyszemmel” búcsúzom, amit az üzletből könyvtár fele jövet hallottam egy 70-80 év közötti, irhabundás, kisminkelt, láthatóan jómódú, tiszteletet sugárzó nénitől: Ha engem így csösztetne, már rég seggbed.gtam volna… Szép. 😀

Advertisements
Kategória: Levelek Budapestről, Olvasnivaló | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s