Levél 20

Gyorsan telnek az elmúlt időben a napok, hetek. Kitavaszodott, jó meleg van, ezért többet csavarogtam, kevesebbet írtam 🙂 Újabb emberekkel ismerkedtem meg és számos kedves barátom jött el meglátogatni, aminek kimondottan örvendek. Első tavaszi hétvégémet a Margit-szigeten töltöttem Á. barátnőm és R. társaságában, majd együtt vacsoráztunk. Március 15-én K.-val mentünk el mindenféle rendezvényre és látogattunk meg néhány múzeumot, mivelhogy ismét ingyenes volt a belépés. Pár nap elteltével érkezett E. barátnőm V.-al. Velük igazi turistákként fedeztük fel Budapestet, hiszen még én sem voltam mindenhol. Gyönyörű időt fogtunk ki, így fölmehettünk a Citadellára, bejártuk a Margit-szigetet, az ismertebb tereket a közponban, voltunk a Városligetben és sok-sok kávézóban 😀 Jelenleg O. van itt, akivel ma kicsit kieresztjük a gőzt, mert az utóbbi pár napon egyfolytában olvasott, dolgozott. Sajnos nem tudom többes számban írni, mert jómagam kissé ellustultam s bizonyos okok miatt elbeszélgettem a tegnapi napot is, de ha már csakis értem jön be valaki a könyvtárba… A megérdemelt (O.nak mindenképp) pihenést, sétát egy jó kis kocsmázás fogja követni s még az is lehet, hogy ellátogatunk a XXXI. Országos Táncháztalálkozó éjszakai rendezvényeire, meg az éjszakai bálba.
Hozzá kell tennem a kis beszámolóhoz, hogy nagyon örvendek mindazokért, akiknek egészségi állapota javult. Több ismerősöm, kedves barátom is gondokkal küszködött, nekem pedig néha nehéz volt tartani velük a kapcsolatot, újabb híreket beszerezni. Szerencsém van azokkal, akik ebben segítettek. Nem hiába… az én barátaim, a legjobb barátok, soha nem hagynak cserben 🙂

Reklámok
Kategória: Levelek Budapestről, Olvasnivaló | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s