Levél 22

Annyi minden történt amióta nem írtam, hogy azt sem tudom, milyen eseményeket emeljek ki. Végre egy olyan húsvétom volt, amikor lazíthattam és nem azzal kellett foglalkozni, hogy hány tojást festünk, mit és mennyit kell sütni stb. Persze, ennek is meglehet a varázsa. Nem mentem haza, a szüleim jöttek látogatóba. Közös programokat szerveztünk az itteni rokonokkal, barátokkal s amíg mások a többszáz kölni illatától (vagy bűzétől) bódultak s a pityókás locsolókat szórakoztatták, addig én Bécs legszebb terein, meg a Schönbrunnban sétálhattam. Locsolóm azért volt, még ha virtuálisan is. Természetesen, a Keresztfiamról van szó 🙂 A húsvétot követő hét sem volt események nélküli. A bulikat nem részletezem, a jó hangulat, jó zene mindegyikre jellemző volt. Viszont kiemelném a Csík zenekar koncertjén, hiszen erre már régen vártam, ugyanakkor ez volt az első alkalom, hogy a Művészetek Palotájában valamilyen rendezvényen vehettem részt. Teltház fogadta a zenekart. Ebből is látszik, hogy van igény erre a zenére, s itt jegyezném meg azt is, hogy Magyarországon, főként Budapesten, rendszeresen járnak az emberek színházba, koncertekre. Nagyon jó a PR, ritka, hogy üres sorokat lássunk a mozikban, koncert termekben vagy színházakban, mint otthon.
Ma pedig az OszK-ban egy roppant érdekes kiállítást nyitottak meg, mindenkinek ajánlom, aki erre jár. Herendi porcelánokat lehet megnézni, ugyanakkor bizonyos napokon ki lehet próbálni a díszítés művészetét, porcelán rózsákat vagy könyvjelzőket lehet készíteni. Szándékomban áll résztvenni, úgyhogy majd bemutatom, ha minden igaz a nagy „műalkotást”.
Ja, s míg el nem felejtem, új családtagot köszönthetünk köreinkben, megszületett „tavaszi” Julcsi. A bátyja nevezte őt így el, mikor mindenkinek azt hiresztelte, hogy kistesója lesz, pedig ez akkor még nem is volt tervben. De ő már tudta, hogy kislány fog születni, tavasszal és Julcsinak fogják hívni. Hát ez az élet iróniája vagy meglepetése, kérem. Tavasz van és lett egy Julcsink 🙂 Isten éltesse!

Advertisements
Kategória: Levelek Budapestről, Olvasnivaló | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s