Levél 26

A tavaly idézettel kezdtem a levelek sorát, ezért most is egy idézethez folyamodok. Egyszer már lehet, hogy írtam róla, egy filmből származik, amit nagyon megszerettem. Nem mond semmi újat, ami tetszik benne viszont az, ahogyan mondja: „Az életnek minden esetben igaza van. A szívem nyitott, mint az ég.”

Egy évvel ezelőtt boldog voltam, hogy itt lehetek, de többnyire azért, mert távol lehettem azoktól a csalódásoktól, amik otthon értek. Nem szerettem Budapestet és nem szerettem az embereket. Eleinte negatív tapasztalatok is értek, ezért idő kellett ahhoz, hogy elfogadjam/befogadjam ezt a várost. Hogy mi segített ebben, az az eddigi levelekből szerintem kiderül 🙂 De tény és való, hogy jót tett itt lenni, ezért is annyira jó visszajönni. Már picit itthon vagyok Pestben.

Sokat tanultam. Mindenféle értelemben. Igen, könyvtáraztam :p sok filozófiát és reklámelméletet nyálaztam át. De közben megtanultam felejteni. Megtanultam egyedül lenni, főzni, mosni, takarítani, nem kiszolgálva és elkényeztetve lenni, mégfelelősebbnek lenni, spórolni, kedvesnek és segítőkésznek lenni. Megtanultam ismét szeretni, játszani és örülni.

Gyakoroltam hogyan kell türelmesebbnek lenni, merésznek és vakmerőnek lenni. Eltűrni a csendet. És megtanultam megint hinni. Mert kár elvesztegetni az időt. Ha az ember például beteg, nem meghosszabbítani kívánja a szenvedést, hanem minél hamarabb túltenni magát rajta és újrakezdeni. Természetünkből fakad. És abból a tudatból, hogy nem ez lesz sem az első sem az utolsó alkalom. Viszont szinte mindig van gyógyszer a nyavalyára. Az én gyógyszerem a legjobb. De lehet másnak nem használna, hiszen egyedi. Mindenkinek önmagában kell fölfedezni azt a kombinációt, ami segít.

Amit javasolni tudok viszont, azt én is másoktól tudom:

1. Ne fájjon a szíved azért, ami elmúlt! Ami fontos volt belőlük, az már benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova épülhet mindaz, ami még előtted van? (…) A lényeg: ne égj a saját múltad tüzén! Mert az maga a pokol. Ráadásul te választottad.  (Popper Péter)

2. Nem kell a boldogsághoz semmi, uram, a boldogságot nem lehet akarni. Nem kell hozzá sem szivárvány, sem naplemente. Sem nyugalom, sem béke, sem beteljesült vágyakozás… a boldogság egyszer csak hirtelen elárad, betölt, nem tudni, mitől. Lehet, hogy éppen esik, kopog a tetőn, és attól jön a boldogság, és átsuhan, megáll itt, kicsit elidőz, majd továbbáll. Lehet itt épp akkor, mikor jön szomorúság, gyász, szürkeség, ború és eső. Kilátástalan eső. És lehet, hogy a kopogásától mégis boldogság lesz akaratlanul és véletlenül. Áll az ember valahol az út mellett elhagyatottan, vár valamire, sár van és eső és hideg, és mégis egyszerre, érthetetlenül boldogság van. (Bóna László)

Ebben az évben tehát szintén innen jelentkezem minden barátom számára. Remélem ugyanannyi élménnyel és pozitív gondolattal (mínusz a koncertbeszámolóim 😦 Hiányoztok, uncsik!). Lehet, hogy ritkábban, mert rövid az idő és júliusig el kell készülnie a mesterműnek, de ígérem, hogy nem foglak elhanyagolni titeket. Amíg ismét jelentkezek addig egyebet nem is kívánhatnék, mint hogy vigyázzatok egymásra 🙂

Advertisements
Kategória: Levelek Budapestről, Olvasnivaló | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s